Ha Nyíregyháza, akkor Vidor fesztivál. Így volt ez már 14 évvel ezelőtt, és így van ez ma is, hiszen a város egyik kézzel meg nem fogható nevezetességéről van szó, egy olyan ünnepről, amelyet nem csak a lakók, hanem az eseménysorozat rajongói is nagyon várnak minden évben. A Vidor ugyanis egy igazi presztízst jelent – nem csak a fellépőknek, hanem a látogatóknak is, miközben Nyíregyháza utcái és terei színházzal, zenével, kultúrával telnek meg, és emberek tömegeit vonzzák az ország minden pontjából.
A Vidor fesztivál az idei esztendőben is kilenc napon keresztül várja majd a zene és a kultúra kedvelőit, hiszen ez esemény minden túlzás nélkül egy kulturális termék lett, amely nem csak hétvégéken, hanem természetesen a hétköznapokon is rengeteg izgalmas előadással, koncerttel és egyéb különlegességgel várja a látogatókat. Noha a hétköznapok a munka és az egyéb elfoglaltságok miatt nyilvánvalóan egy kicsit szegényesebb kínálatot garantálnak majd, mint a hétvégék, ellenben a különbség egyrészt nem lesz számottevő, másrészt pedig az óriási hétvégi forgatag garantáltan kárpótolja az embereket azért, hogy a hétköznapokon kicsit szellősebb a program.
Lássuk így rögtön a Vidor fesztivál második napjának lehetőségeit, ezáltal az augusztus 29-re, szombatra betervezett programkínálatot. Kezdjük a relatíve egész napos eseményekkel, ezáltal a Mustár FM műsorán a rádióhallgatók egész nap foghatják a Best of Vidor adását, amelynek során a fesztivál elmúlt 13 esztendejébe nyerhetünk bepillantást, méghozzá több mint 100 lemez ismert világzenei slágerei közül csemegézve. Reggel 8 órától este 8-ig ezen felül Szotyizmus címmel megtekinthető lesz a VMKK-ban a Hadron Művészeti Egyesület átfogó kiállítása, de reggel 9 órától három programmal várja az érkezőket a Megyei Könyvtár is. Lesz például Szabadtéri Könyvtár, de „…Őrült is egy kissé…” címmel Karádi Nóra és Karádi Zsolt fotókiállítása is megtekinthető lesz, sőt SORSfotók címmel Sipos László is kiállítje legjobb képeit. Reggel 9-től délutánig várja a látogatókat A Magyar Aktivizmus Rajzművészete címmel az Antal – Lusztig Gyűjtemény kiállítása is, míg a Pál Gyula Teremben ugyanezen időintervallumban a 2014. évi képzőművészeti ösztöndíjasok bemutatkozó kiállítása kap helyet. A Kossuth téren ezen túl egész nap megtekinthető lesz az Észak-Magyarország-Kalandhegyek, 11 és 13 óra között meglepetés flashmobok várhatók, de utcazenészek is szórakoztatják majd az érkezőket
A Vidor fesztivál programjai aztán délután fél 4-től indulnak be alaposabban is, így a Korzó sétányon és a sétáló utcán karikaturisták és pantomimesek és aszfaltakrobaták várják a látogatókat, a városháza előtt pedig Street Comedy Show lesz. Természetesen koncertekből sem lesz hiány, így 16 órakor a Korzó Színpadon fellép a Katáng zenekar, utána Petruska András, majd este 7 órakor a Kossuth téri színpadon az Etnofon Zenei Társulás, később a Sidestepper ad koncertet, 10 órakor pedig tűzzsonglőrök zárják az estét, amit követően a Vidor kertben a SZFE Hallgatóinak koncertjére mulathatunk hajnalig.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: