Nyíregyháza Live

Idén is megrendezték Nyíregyházán az Idősek Karácsonyát

Idén is örülhettek Nyíregyháza nyugdíjasai, akiket a városvezetés megpróbált kirántani a mindennapok szürkeségéből annak érdekében, hogy egy vidám és egyben ünnepi programmal, valamint egy kis támogatással segítsék őket. Az Idősek Karácsonya névre keresztelt eseményen – amelyet a megyei nyugdíjas szervezetek szövetsége segítségével szerveztek meg – közel 500 nyugdíjas vett részt, és az ünnepségen külön is köszöntötték azokat a házaspárokat, akik 50, 60 vagy 65 esztendeje élnek egymás mellett.

Idén már hagyományosan, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Nyugdíjas Szövetség közös karácsonyi ünnepséget szervezett a régió időseinek, méghozzá a megyei nyugdíjas egyesületek és klubok résztvevői, illetve tagjai számára. Az eseményre idén első ízben a Magyarok Nagyasszonya Társszékesegyház falai között került sor közel félezer résztvevő jelenlétével, rendkívül meghitt hangulat társaságában. A meghitt hangulatú rendezvénynek csak úgy, mint korábban, idén is az volt az elsődleges célja, hogy azok az idős emberek is jól érezhessék magukat, akik rendszerint egyedül töltik az ünnepeket és úgy ünnepelnek. Nyilvánvalóan senkinek sem pótolhatja egy relatíve idegen, de mégis barátságos közösség az elvesztett szeretteiket és családtagokat, ugyanakkor ha csak rövid időre is, de talán hozzájárul ahhoz, hogy Nyíregyháza, és a környékben élő nyugdíjasok egy része közösségben és szeretettben ünnepeljen – fejtette ki az esemény megnyitóján mindezt Román Demeterné, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Nyugdíjas Szövetség elnöke.

Az Idősek Karácsonya idén ráadásul egy kis extrával is gazdagodott, hiszen az eseményen külön felköszöntötték azokat a nyugdíjas házaspárokat, akik már 50, 60, esetleg 65 évvel ezelőtt mondták ki egymásnak a boldogító igent. Nyíregyháza városából, illetve természetesen a régióból idén mintegy 33 idős pár vehetett át egy emléklapot és egy oklevelet az együtt töltött évek emlékére. Dr. Ulrich Attila, Nyíregyháza alpolgármestere az ünnepségen tartott beszédében kiemelte, hogy a kitüntetett és kiemelt idős párok mintaként és modellként állhatnának minden egyes fiatal számára, hiszen ezek az idős házaspárok hosszú és gyakran viharos éveken keresztül, minden nehézség ellenére is kitartottak egymás mellett. Amint a város egyik első embere fogalmazott, a jó házasság az egészséges személyiségfejlődés, hovatovább az egészséges társdalom alapja is, miközben egy házasságnak nem csak a szerelmen, hanem a másik megértésén, a kölcsönös tiszteletadáson kell alapulnia. A rendezvényen ezen túlmenően egy direkt a nyugdíjasoknak szóló, az idősek mindennapjaira és eseményeire specializált havilap munkatársát is díjjal jutalmazták, de azért ennek ellenére sem kapott díjátadó-jellegű hangulatot az esemény, a meghittség ugyanis minduntalan megmaradt az utolsó percekig, és garantáltan minden egyes megjelent elégedetten távozott.

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!